ARCHÍVUM / eszközök, megoldások

SONY ZV-E10

A Sony elviekben múlt héten jelentette volna be az APS-C szenzoros ZV-E10 tükör nélküli fényképezőgépét, amelyet valamilyen okból elhalasztott. A már előre elkészített anyagok egy része azonban valamilyen hiba folytán mégis kikerült a netre, így egy hivatalos kereskedő által készített bemutató videó is, amelyből szinte mindent megtudunk a gépről (amit pletykákból eddig is tudtunk, de ez legalább alátámasztja a korábbi információkat).

LEICA M10-R

A Leica bemutatta a legnagyobb felbontású vázat, amivel az M10 sorozat családja bővül. Az M10-R egy 40 MP-es full frame méretű szenzor köré épül. A vázban található lapka nagyjából megegyezik azzal a CMOS szenzorral, ami az M10 Monochromban is megtalálható – nyilván azzal az apró különbséggel, hogy itt megtalálható az elé helyezett Bayer-féle színszűrő is.

ÍGY TISZTÍTSD A GÉPED

A kompakt digitális fényképezőgépeknél általában nem kell attól tartanunk, hogy a CCD-re, vagy akár az optikán belülre por vagy szösz kerül (bár utóbbi sajnos néha előfordul). A cserélhető objektíves digitális fényképezőgépek azonban nincsenek, nem is lehetnek annyira védve a portól, mint kompakt társai.

ÍGY FOTÓZZ ÉPÜLETEKET

A Cooph alábbi videójában az épületfotózással foglalkozik.

FOTODIOX EF-L FUSION

A Fotodiox bemutatta legújabb foglalat-átalakító közgyűrűjét, amivel a Canon EF bajonettes objektíveket lehet felcsavarni az L-bajonettes fényképezőgépekre. A konverter segítségével EF és EF-S lencserendszerek használhatók például a Panasonic S1 gépsorozatával, vagy a Leica egyes gépeivel.

CANON ÚJ MILC MASINA

A canonrumors.com szerkesztője összefoglalta az eddigi pletykákból sejthető műszaki paramétereket, amikkel majd a Canon EOS M6 Mark II rendelkezhet.

LEGFRISSEBB HÍREINK

A legjobb slow-mo videó, amit valaha láttál

Vajon hogy nézne ki világunk, ha egy csettintéssel le lehetne...

Bővebben

Ha NIKON D6-od van, ez mindenképp érdekel majd

A Nikon elérhetővé tette a tükörreflexes gépcsaládjuk...

Bővebben

Hírek a fotós világból

Az XF605 bejelentése óta már valamivel többet lehet sejteni a...

Bővebben